Barion Pixel

Tájékoztató

2015. október 1-től módosult az Adatvédelmi törvény, személyes adatok védelmével kapcsolatos több rendelkezése. Az EU-s jogszabályokhoz igazodva a hazai honlapokon is kötelező a látogató beleegyezését kérni, ha honlapunk cookie-kat (sütiket) helyez el a látogató gépén.

Az adatkezelés jogszerűségéhez alapvetően az érintett hozzájárulása szükséges, és a hozzájárulás csak akkor érvényes, ha az megfelelő, részletes tájékoztatáson alapul. Ezért szükséges a honlapokon az adatvédelmi tájékoztató.

Mik azok a cookie-k?

A cookie (süti) egy kisméretű, szöveges fájl, amit a böngésző program egy-egy honlap kérésére a felhasználó számítógépén eltárol. A honlapok ezekben a sütiknek nevezett fájlokban tárolják az ideiglenes, de számukra fontos információkat, például: a látogató beállításait, ugyan is ezek segítségével azonosítják őket, figyelik meg böngészési szokásaikat, és nyomon követik azt is, ha egy adott honlapot korábban meglátogatott már a felhasználó.
A sütiknek köszönhetjük azt, ha a böngészőnkben a kezdőoldalak mindig a megszokott módon jelennek meg; és azt is, hogy nem kell újra és újra belépnünk a Facebook-ra, vagy a Gmail-be (mert a honlap a süti által megjegyzi, hogy korábban már bejelentkeztünk); de azt is, ha egy Webáruházban a termékeket a kosárba tettük, mivel az akkor is ott marad, ha vásárlás közben elnavigálunk a honlapról és csak később látogatunk újra vissza.

Cookie-k harmadik féltől:

A honlapon megjelenő hirdetések és statisztikák kedvéért a honlapunk böngészése során harmadik fél (pl. a Google) is elhelyezhet cookie-t az Ön számítógépén. Ennek célja lehet, hogy az Önt érdeklő hirdetések jelenhessenek meg az Ön számára, vagy hogy statisztikát készíthessünk a honlapunk látogatóiról és azok böngészési szokásairól.

Honlapunk által használt harmadik fél általi sütik, illetve más hasonló programok:

  • a Google AdWords remarketing szolgáltatása,
  • a Google Analytics szolgáltatása.

Amennyiben többet szeretne tudni arról, hogyan használja a Google a cookie-kat a partner honlapokon, itt olvashatja el:

https://www.google.hu/policies/technologies/cookies/

Cookie-k használata a honlapon:

Bizonyos cookie-k használatára a mi honlapunknak is szüksége van, legfőképp akkor, amikor Ön bejelentkezik a honlapunkra. A cookie-k használatának tiltása esetén ez és hasonló, cookie kezelésére épülő funkciók nem fognak működni.

Amennyiben Ön a böngészőjében a cookie-k fogadását engedélyezte, ezt az általunk küldött cookie-k használatára vonatkozó hozzájárulásnak is tekintjük. Amennyiben Ön nem szeretne ehhez hozzájárulni, tiltsa le a cookie-k használatát a böngészőjében.

Felhívjuk a figyelmét arra, hogy mivel a sütik célja honlapunk használhatóságának és folyamatainak megkönnyítése vagy lehetővé tétele, a cookie-k alkalmazásának megakadályozása vagy törlése által előfordulhat, hogy felhasználóink nem lesznek képesek honlapunk funkcióinak teljes körű használatára, illetve hogy a honlap a tervezettől eltérően fog működni böngészőjében.

A cookie-k kezelése a böngészőben:

A sütiket a böngésző tárolja és küldi vissza a honlap számára, amíg Ön az adott honlapon böngészik. A cookie-k fogadására vonatkozó engedélyeket és tiltásokat a böngészője beállításainál változtathatja meg.

Egyes böngészőkben webhelyenként állíthatók be szabályok a cookie-k kezeléséhez, így adatainak használatát pontosabban szabályozhatja. Ez azt jelenti, hogy letilthatja és törölheti a cookie-kat az összes webhelyről, kivéve azokat, amelyekben megbízik.

Léteznek olyan cookie-k, melyek a böngésző bezárásakor automatikusan törlődnek, illetve olyanok is, melyek minden esetben meghívásra kerülnek, amikor Ön újra megnyitja ugyanazt a honlapot, amely korábban már elhelyezte az Ön böngészőjébe a sütit.

Ha többet szeretne megtudni a böngésző beállításainak módosításáról, nézze át a böngésző utasításait vagy súgóját.

A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:

Cookie és biztonság:

A sütiktől nem kell tartania, semmilyen biztonsági kockázatot nem rejt a használatuk, sőt nagyon is hasznosak! Csupán arra valók, hogy könnyebbé tegyék a látogató számára az internetezést!

Statisztikai Cookie-k

Az adatok névtelen formában való gyűjtésén és jelentésén keresztül a statisztikai cookie-k (sütik) segítenek a weboldal tulajdonosának abban, hogy megértse, hogyan lépnek interakcióba a látogatók a weboldallal. A cookiek célja továbbá a weboldal felhasználó általi használatának megismerése (pl. megtekintett oldalak, oldalak száma, navigálás, munkamenet ideje, hibaüzenetek stb) annak érdekében, hogy látogatóink igényeinek megfelelően tudjuk a weboldalt tovább fejleszteni és magas színvonalú, felhasználóbarát élményt tudjunk biztosítani.

Teljesítménymérés céljából weboldalunk minden látogatás alkalmával harmadik fél általi „sütiket” használ. A „sütik” használatával nyomon követjük, hogy a weboldalt hányan látogatják, és milyen tartalmak iránt érdeklődnek. Minden információt név nélkül tárolunk és a látogatók viselkedésének anonim elemzésére használjuk, hogy magas színvonalú élményt tudjunk biztosítani a felhasználóknak.

 

Megnevezés Szolgáltató Leírás Lejárat
_ga Google Analytics Egy egyedi azonosítót rögzít amelyet a rendszer arra használ fel, hogy statisztikát készítsen a felhasználó látogatási szokásairól a weblapon 2 év
_gat Google Analytics A Google Analytics használja a lekérdezések ütemének szabályozására 10 perc
_gid Google Analytics Egy egyedi azonosítót rögzít amelyet a rendszer arra használ fel, hogy statisztikát készítsen a felhasználó látogatási szokásairól a weblapon 24 óra
SID google.com A felhasználó Google Fiókjához tartozó azonosító digitálisan aláírt és titkosított adatainak és a legutóbbi bejelentkezési időpont tárolására használjuk. Ennek két a cookie-nak a segítségével számos támadást meg tudunk akadályozni, például a weboldalakon kitöltött űrlapok tartalmának ellopására irányuló kísérleteket is. A google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint [link] 2 év
SID google.com A felhasználó Google Fiókjához tartozó azonosító digitálisan aláírt és titkosított adatainak és a legutóbbi bejelentkezési időpont tárolására használjuk. Ennek két a cookie-nak a segítségével számos támadást meg tudunk akadályozni, például a weboldalakon kitöltött űrlapok tartalmának ellopására irányuló kísérleteket is. A google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint [link] 2év
HSID google.com A felhasználó Google Fiókjához tartozó azonosító digitálisan aláírt és titkosított adatainak és a legutóbbi bejelentkezési időpont tárolására használjuk. Ennek két a cookie-nak a segítségével számos támadást meg tudunk akadályozni, például a weboldalakon kitöltött űrlapok tartalmának ellopására irányuló kísérleteket is. A google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint [link] 730 nap

Google Analytics: weboldalunk látogatottsági és egyéb webanalitikai adatainak független mérését és auditálását külső szerverek segítik  (www.google.com/analytics/).

Marketing Cookie-k

A marketing cookiek-at (sütiket) a látogatók weboldal-tevékenységének nyomon követésére használjuk. A cél az, hogy releváns hirdetéseket tegyünk közzé az egyéni felhasználók számára, valamint aktivitásra buzdítsuk őket, ez pedig még értékesebbé teszi weboldalunkat a tartalmakat közzétevő és a harmadik fél hirdetők számára.

Megnevezés Szolgáltató Leírás Lejárat
Collect Google Analytics Adatokat küld a Google Analytics-nek a látogató eszközéről és viselkedéséről. Követi a felhasználót a különböző eszközök és marketing csatornák között Session
ads/ga-audiences Google Ads A Google Ads használja azon látogatók újra bevonására, akik több weboldalon beazonosított viselkedésük alapján valószínűleg vásárlókká válnak Session
__gfp_64b, Google DoubleClick Arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsenek meg Önnek. Max 26 hónap
_dc_gtm_UA-# Google TAG Manager A Google Tag Manager használja a Google Analytics script címke betöltésére. Tag manager által telepített sütiknél külön szoktak megadni süti érvényességi időt az adott 3rd Party sütikre
Facebook Pixel Code Facebook A Facebook remarketing cookie-k lehetővé teszik, hogy a weboldalunk látogatói számára a weboldalunk témájához kapcsolódó hirdetéseket jelenítsünk meg a Facebook hirdetési rendszerének segítsétével. Részletes információkat itt talál: https://www.facebook.com/policies/cookies/ Változó – kérjük olvassa el a Facebook adatvédelmi tájékoztatóját a részletekért
CONSENT Google.com Google cookiek, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 20 év
1P_JAR google.com Ez a cookie gyűjti a webolda statisztikákat és méri a konverziókat a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 30 nap

 

Facebook konverziós pixel Facebook A Facebook remarketing cookie-k lehetővé teszik, hogy a weboldalunk látogatói számára a weboldalunk témájához kapcsolódó hirdetéseket jelenítsünk meg a Facebook hirdetési rendszerének segítségével. Részletes információkat itt talál: https://www.facebook.com/policies/cookies/ Változó – kérjük olvassa el a Facebook adatvédelmi tájékoztatóját a részletekért
NID google.com Ez segítségünkre van abban, hogy testre szabott hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek a Google-on, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 6 hónap
NID google.com Ez segítségünkre van abban, hogy testre szabott hirdetéseket jelenítsünk meg Önnek a Google-on, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 6 hónap
SAPISID google.com Google plusz like-olás és megosztás lehetősége, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 2 év
SAPISID google.com Google plusz like-olás és megosztás lehetősége, a google.com adatvédelmi nyilatkozata szerint 2 év
APISID Google DoubleClick Arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsenek meg Önnek. 2 év
IDE Google Arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsenek meg Önnek. A Google-on kívüli webhelyeken használt egyik fő hirdetési cookie neve „IDE”, amelyet a böngésző a doubleclick.net domain alatt tárol. 390 nap
ANID Google DoubleClick Arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsenek meg Önnek. 390 nap
DSID Google DoubleClick Arra szolgálnak, hogy összekapcsolják a felhasználó különböző eszközökön végzett tevékenységeit, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsenek meg Önnek. 14 nap

 

Cookie neve Cookie leírása és célja Szolgáltató Mennyi ideig tárolódik az eszközödön?
BarionMarketingConsent.xxx Célja azon nyilatkozatod tárolása, hogy hozzájárultál-e a böngészési szokásaidból származó adatok gyűjtéséhez és a vásárlási szokásaid vizsgálatához személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. Amennyiben a hozzájárultál, akkor a működéshez szükséges cookie-k között elhelyezett alábbi, bankkártyás csalásmegelőzési célú cookie-k által gyűjtött adatokat, böngészési szokásaidat a vásárlási szokások vizsgálatához is felhasználjuk személyre szabott hirdetések, ajánlatok megjelenítse érdekében. Barion Payment Zrt. Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig
Media and advertiser partners’ cookie Célja a Barion rendszer és az adott partner rendszerének eltérő felhasználói azonosítójának szinkronizációja, párosítása. A fenti cookie-k működésük részeként jelzik a partnerek szerverének, hogy töltse le a saját felhasználói azonosító cookie-ját a weboldal látogatójának böngészőjébe. Így a két rendszerben egyidőben, egy böngészőben keletkező azonosítók párosítva lesznek. Lásd adatkezelési tájékoztató A cookie-król részletes tájékoztatást az egyes partner cookie tájékoztatójában találod. Az ilyen célú cookie-kat használó partnerek listáját a cookie tájékoztatójukra mutató hivatkozással együtt itt találod.

 

Facebook Pixel és konverzió követő: Ezen süti segítségével tudunk személyre szabott ajánlatokat megjeleníteni a Facebook közösségi oldal felületein. változó, marketing tevékenységünk mérését teszi lehetővé.

A szolgáltatással illetve a cookie-k érvényességi ideje kapcsolatos részletes tájékoztatót a következő linken keresztül érhető el: https://www.facebook.com/help/cookies/

A weboldal működéshez elengedhetetlen cookie-k

Sl.No: Cookie Name Duration Category Description
1 ba_vid 1 year 6 months Others No description available.
2 cookielawinfo-checkbox-necessary 1 year Necessary Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the “Necessary” category .
3 cookielawinfo-checkbox-analytics 1 year Necessary Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the “Analytics” category .
4 cookielawinfo-checkbox-advertisement 1 year Necessary Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the “Advertisement” category .
5 cookielawinfo-checkbox-others 1 year Necessary This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category “Others”.
6 _ga_WY05BNGSWY 2 years Analytics This cookie is installed by Google Analytics.
7 _ga 2 years Analytics The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site’s analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors.
Cookie neve Cookie leírása és célja Szolgáltató Mennyi ideig tárolódik az eszközödön?
ba_vid Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie használata a csalók felismeréséhez szükséges. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásaidból származó adatokról tudjuk, hogy egy felhasználótól származnak. Barion Payment Zrt. Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig.
ba_vid.xxx Célja a a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a böngészési szokásaidat követhessük két munkamenet között az adott honlapon. Ezeket az adatokat gyűjti: ba_vid, userhez kapcsolódó ID, amely a böngésző tulajdonságaiból összeállított hash, az alapján az első, a mostani és az utolsó látogatásod időbélyeged az adott honlapon, az aktuális munkamenet ID, harmadik feles cookiekhoz való engedély. Barion Payment Zrt. Utolsó frissüléstől számított 1,5 évig.
ba_sid Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a munkamenetedet azonosítani tudjuk honlapokon átívelően. Barion Payment Zrt. 30 percig
ba_sid.xxx Célja a Barion Smart Gateway szolgáltatás során a bankkártyás csalások kiszűrése az általad használt eszköz digitális ujjlenyomata és a böngészési szokásaid alapján. A cookie azt biztosítja, hogy a böngésződ munkamenetét (session) azonosítani tudjuk az adott honlapon belül. Barion Payment Zrt. 30 percig